A hallgatás
ára |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
„Ne azt kérdezd,
miért, hanem hogy hogyan.” /Tonk Emil/ |
 Ahogy
felidézem a vakarózó és láthatóan
sérült kutyák ábrázatát, úgy
rándul össze a gyomrom s gyúlik fel bennem a harag.
S ezek az indulatok nem csak F. Úr -nak szólnak. Dühös vagyok magamra is. Magamra, mert mindezt a gyalázatot hagytam, holott tudtam milyen körülmények között tengõdnek azok a szerencsétlenek. Feltehetné a kérdést, kedves olvasó, hogy honnan. S egyáltalán miért nem léptem elõbb. Hogy tudtam ennyi szenvedõ elgyötört tekintettõl nyugodtan aludni. Nincs mentségem.
S remélem talán lelkiismeretem kicsit nyugodtabb lesz.
A végére talán megértik miért. Kérem,
engedjék meg, hogy elmondjam, miként is keresztezte utam
F. úr, s mióta tudom mindazt, amit most megosztok önökkel,
s amiért lelkem háborog.Párom,
hogy örömet szerezzen nekem, elhatározta, hogy meglep
egy angol szetter leányzóval. Persze ez a meglepi nem
is igazán nekem készült, hanem Arnold nevû
angol szetter kutyámnak. S az egyik újságban rábukkant
a hirdetésre, melyben aranykoszorús mestertenyésztõ
árul kutyákat. Kapva kapott az alkalmon, s elindult a
hõn áhított csajsziért, január elsõ
hetében Velem együtt.Ekkor találkoztam elõször F. úrral. S a borzalmas körülmények közt tartott szerencsétlenekkel. Bevallom kicsordult a könnyem, mikor belépve az udvarra, a sok kihullott szõrû, sebes, s teljesen leépült kutyus körénk sereglett, mintha könyörögtek volna, hogy szabadítsuk meg õket onnan. Az udvaron levõo kutyák sebesre vakarták és rágták magukat, szõrük alig, vizük sehol. Az udvar egymerõ sár és piszok, mindenhol törmelékek és szemét. Lépni alig bírtunk, egyrészt a sok kutya másrészt a borzasztó állapotok miatt. S ekkor megláttuk, hogy a többi kutya egy kennelnek nevezett drótokból összeeszkábált kis helyen csánkig sárban izgatottan figyel s dagasztja az ürüléküktõl bûzlõ sarat. Az összes kutya csatakos, büdös. Õk voltak a szukák. S ez még nem minden. Egy újabb kis helyre elkülönítve megpillantottuk a kölyköket. A bezárt kutyák nem vakaróztak. Vizet elõttük sem láttuk, F. úr azt mondta azért, mert befagy. A bezárt szukák közt megpillantottam egyet, s eldöntöttem, ha törik, ha szakad, õ jön velem. Közben párom is meglátta az õ választottját. Igaz egy kutyusért jöttünk, de nem volt vita abban, hogy kettõ jön velünk haza. S bevallottuk egymásnak, ha tehetnénk, az összes nyomorultat magunkhoz vennénk. Zelma, így
hívták akit párom választott. Vagy 20 percen
keresztül tartott, mire nagy kergetõzések árán
sikerült megfogni szegényt az udvaron valami farakás
alá bújva. Csak a tetoválási szám
alapján tudta F. úr „beazonosítani”
a kutyát. Bevallotta, õ az a szuka, aki folyamatosan kiszökik
a többi szuka közül s nem megy oda emberekhez mióta
megszületett, folyton bujkál.Párom ragaszkodott hozzá. Elindultunk hazafelé a nyilvánvalóan alulszocializált kutyával. Gondolhatják mekkora megrázkódtatás lehetett neki az autóút, s fõleg, hogy nem tudott hova bújni az idegenek elol. Elõlünk, az új gazdái elõl. Hazaérve beszaladt az asztal mögötti sarokba s nem jött elõ. Étvágya remek volt-amin egyáltalán nem csodálkoztam. Viszont borzasztóan megijedtem mikor újabb kergetõzés után áttapogatva megéreztem mennyire kemény a gyomra. F. úrnak telefonálva megnyugtatott minket, hogy a nagy kergetés és bujkálás közben biztos megütötte magát. Aztán a következõ napokban rájöttem, miért volt ilyen állapotban. A kutya napi 5-6-szor székelt, s valami kukoricadaraszerû anyagot ürített. A gyomor puffadása eközben folyamatosan apadt. A következõ kutyáért 1 hét múlva mentünk. Õ volt Udine, akit fagy és mínuszok ide vagy oda lehúzott ablakú kocsiban vittünk a kozmetikushoz egyenesen. Igen, jól emlékeznek, õ volt bezárva megannyi sorstársával az ürüléktõl bûzös sártengerbe. Akkor 3 éves volt. Hát így kezdõdött lelkem kálváriája. Nap-mint nap eszembe jutott, honnan jöttek szegények. Fõleg, hogy Zelmára nem kis összeget költöttünk még, hiszen õ is abban a bõrbetegségben szenvedett, mint a többi kutya, amelyik az udvaron „szabadon” volt. Telt múlt
az idõ, s féltem lépni. Igen féltem, mert
F. úr bármennyire rossz körülmények közt
tengõdik kutyáival mégiscsak egy aranykoszorús
tenyészet tulajdonosa, s nagy tekintély. Volt. Mert már
én is beláttam, hogy a régi álmait kergeti,
s a múlttól nem tud elszakadni. S számomra, bármekkora
eredményeket ért is el, nem jelent többet egy embernél,
aki áldatlan körülmények közt tart jelenleg
27 kutyát, s nem csak szettereket, hanem drótszõrû
tacskókat, s más kutyákat is. Egy ember, aki valamikor
a kutyáinak élt. Valamikor. A múlt szép,
s erõt meríthet belole az ember, de nem szabad a múltat
jelenre vetíteni, mert ez lesz az eredménye. Egy képzet,
mely szerint az õ kutyái még mindig a legjobbak.S erre mikor döbbentem rá? Egy augusztusi napon, mikor munkámból adódóan panaszbejelentés kivizsgálására mentem F. úrhoz másodmagammal, köztük a városi tisztifõorvossal. A panaszt az F. úr szomszédságában levõk s vele egy utcában lakók tették az elviselhetetlen bûz, hangzavar, valamint a patkányok hirtelen elszaporodása miatt. Hozzáteszem nem ez volt az elsõ általuk tett panaszbejelentés Intézetünk felé. Belenézve a kivizsgálás elõtt az elõzményekbe, halomszám álltak a panaszok, melyeket nem csak a mi Hivatalunkhoz, de a Polgármesteri Hivatalhoz is elküldtek, s az ezek ügyében felvett jegyzõkönyvek. De egy valami mindig hiányzott. Az intézkedés. Higgyék el. Hiányzott. S nem azért, mert az ügyintézõ nem rakta a megfelelõ dossziéba õket. Nem történt intézkedés. Intézetünk
saját hatáskörében annyit elért, hogy
F. úr rágcsáló-és rovarírtást
végezetett talán 2 éve. A jegyzõ asszony
azonban évek óta karba tett kézzel „ült”
s várt. Hogy mire? Fogalmam sincs. De hadd áruljak el
valamit. Minden település rendelkezik állattartó
rendelettel, amit Te, kedves kutyatartó, biztosan ismersz. Nos,
F. úr üdülõövezetben lakik, az ottani állattartó
rendelet 2 kutya tartását engedélyezi. Továbbá
a helyes tartási körülmények betartatása
is az õ feladata lenne. S ha észleli, a rendelet be nem
tartását, köteles intézkedni. Miért
nem intézkedett?A következõ felvetésem: 27 kutyát be is kell oltani, s az oltó állatorvos, ha észleli a betegséget, vagy a rossz tartási körülményeket, köteles jelenteni a hatósági fõállatorvos felé. Miért nem tette? Panaszkivizsgálásunk fényképezõgéppel zajlott, az esetleges késõbbi szembesítés miatt. F. úr egy szál „alsónemûben” fogadott minket, hatósági személyeket. Mielõtt kimentünk a helyszínre próbáltam Fõorvos úrnak felvázolni mire is számíthat, de a látvány még engem is letaglózott. Engem, aki már láttam milyen állapotok vannak azon a bizonyos tercián. Természetesen F. úr nem engedett be minket, hogy kivizsgáljuk a panasz hitelességét, így kerítésen keresztül szemléltem és eszméltem, hogy ha most nem teszek valamit ez ellen, valószínûleg örökre kísért a szerencsétlenek képe. Így elkezdtem fényképezni amit láttam. Nézze el nekem kedves olvasó, ha a képek nem olyan jó minõségûek, de mivel nem engedett be F. úr az udvarba csak kerítésen keresztül tudtam eme fotókat elkészíteni. Építési törmeléket, borzasztó rendetlenséget, egymásra hányt kacatokat, lim-lomokat. S vakarózó, csupa seb, vörös bõrû kutyákat. Szõrük foltokban hiányzott. Láttam kutyát, amelyik füle egy merõ vér és seb, láttam kutyát, aki a bal mellsõ lábán egy jókora daganat-szerû kinövést cipelt, láttam kutyát, amely hátsó lába olyannyira rendellenesen görbe, hogy alig tud menni, láttam kutyát, amelyik csípõjén hatalmas kiharapdált sebes duzzanat éktelenkedett. S láttam kölyökkutyust, aki olyannyira beteg volt, hogy nem volt rajt szõr!!! Szerencsétlen teremtés egy eleven, felpuffadt szõr nélküli bördarab volt. Egy kevéske szõrcsomót a fülén megpillantva kijöttek a könnyeim, s bevallom, szívem szerint jól helybenhagytam volna azt, aki ezt tette velük. F. urat. Aki eközben magyarázta, hogy az angol szetter kényes fajta és nem betegek, csak a meleg miatt vakaróznak. Magyarázta, hogy semmi bajuk, s ne okítsuk, mert õ 30 éve tenyészt és tudja hogy, jól vannak. Nekik így kell kinézni. Kérdésünkre, hogy mi ez az éktelen bûz, ami a kertjébõl ered, válasza, mindenhol, ahol kutya van, bûz is van. S tudja a feljelentés oka, hogy nem nézik jó szemmel a szomszédok, hogy ennyi kutyát tart. Kérdésünkre, hogy mivel eteti õket, kijelentette, hogy takarmánnyal és táppal. Ottlétünkkor egy tollas madártetem fölött veszekedett pár kutya, s az udvar is csupa toll volt. Végezetül elkergetett minket-mert joga van hozzá. Felháborodottan s dühösen hagytuk el a kapu elõtti területet, s tudtuk mindhárman, ezt nem hagyjuk annyiban. Elsõ lépésben a jegyzõ asszony felelõsségre vonása következett, aki az Intézet nyomására annyi év után végre megtette az elsõ lépést. Határozatban kötelezte F. urat az udvarán s háza elõtti rendetlenség megszûntetésére. Erre elég rövid határidõt kapott. Továbbá kötelezte a kutyák elvitelére. Ha ennek nem tesz eleget a szerencsétlen sorsú ebek menhelyekre kerülnek. Hogy hova? Olyan helyre, ahol megfelelõ ellátást kapnak, ahol nem kell többet véresre vakarniuk és rágniuk magukat, s ahol szeretõés gondoskodó gazdira lelhetnek, s hátralevõ életüket boldogan élhetik le. De ehhez segítség kell. Az önöké, kedves olvasó. S tudják mit? Az ilyen sokáig tartó hallgatás miatti lelkiismeret furdalás mögött nagy adag büszkeség is megbújik. Büszke vagyok arra, hogy párommal mertünk 2 kutyát kiemelni a nyomorból. Mertem s nyertem. Nyertem, mert Zelmából és Udineból csodás kutyákat faragtunk és hiszem, hogy elfelejtik lassan azt a sok nélkülözést és nyomort, ahol elõtte éltek. S biztos vagyok abban, hogy hasonlóképp boldog mindenki, aki hozott el onnan kutyát, látta a körülményeket s változtatott a sorsán. S boldog azért is, mert végre szólt valaki. S elindult valami. Valami jó. Nem tudom mi lesz a jövõ, de abban biztos vagyok, hogy jót tettem. Teszünk. Mindenki, aki segít abban, hogy a kutyák kutyához méltó életet éljenek. |
Horváth
Alma |
Köszönjük
MINDAZOK segítségét, akik közremûködtek
v. közremûködnek, hogy ez az áldatlan állapot
megszûnjön, és végre ezek a szerencsétlen
ebek is "emberibb" életet élhetnek! |
Beérkezett támogatások: |
| Stefán
László és Ildikó Mód Györgyné László Ágnes Takács Géza és Benkõ Adrienn Ásoth Szilvia Gerényi Krisztina Árvayné Komora Klára Lüley Edit |
10.000,-
Ft 5.000,- Ft 10.000,- Ft 10.000,- Ft 6.000,- Ft 50.000,- Ft 5.000,- Ft 5.000,- Ft |
A
mentésben résztvevõ állatvédõk:
|
Futrinka
utca |
Mini Menhely www.minimenhely.hu/ |
Lelenc Kutyamentõ Egyesület www.lelenc.hu |
Kutyabarátok Százhalombattai Egyesülete Ozmitz Klára 2440 Százhalombatta, Vidra u.14. Tel: 06-23-358-119 Tel: 06-30-99-20-666 |
 |
 |